Elkötelezettségünk 1998 vége óta gondoljuk úgy, hogy a megfelelő termék csak fél siker, a másik felét a színvonalas tálalás biztosíthatja. Ennek jegyében nyitottuk meg és üzemeltetjük vagyonvédelmi szaküzletünket, ahol betörésjelzőket, videós megfigyelő eszközöket, kaputelefonokat, valamint beléptetőrendszereket kínálunk, elsősorban telepítőknek és viszonteladóknak.
Szakmai továbbképzés A RIAREX Kft. főleg kereskedelemmel foglalkozik, de a megfelelő minőség eléréséhez és megtartásához csak árusítani nem elég. Ahhoz, hogy telepítőink, vásárlóink még nagyobb sikereket érhessenek el, tudásukat napra készen kell tartaniuk. Ebben nyújtunk segítséget rendszeresen megtartott (és a visszajelzések alapján színvonalasnak mondott) termékbemutatóink megszervezésével. Ezeken a továbbképzésnek is tekinthető előadásokon ismerhetők meg forgalmazott eszközeink részletes jellemzői és alkalmazhatóságuk lehetőségei.
Szervizháttér A felszerelt eszköz pályafutása nem ér véget a rendszer átadásakor, így gondoskodunk az eladott termék utóéletéről is. Ha az általunk értékesített berendezés esetleg meghibásodna, vásárlónk nyugodt lehet, hiszen szaküzletünk szervizrészlegében szakértő kollégáink gondoskodnak az átmenetileg „gyengélkedő” eszközök újbóli felélesztéséről.
Import termékeink
BENTEL SECURITY Legfontosabb és legsikeresebb termékvonalunk, a Bentel Security (Olaszország) által gyártott eszközökből áll. Immáron több mint 25 éve elismert szereplője az európai és tengerentúli vagyonvédelmi piacnak. Elsősorban telefonos hívóművei és kültéri akkumulátoros szirénái révén vált ismertté Magyarországon. Legmodernebb fejlesztéseikkel meghódították a GSM-átjelzők piacát is, riasztóközpontjaik pedig a technológia élvonalába tartoznak.
ELMES Vezeték nélküli rendszerek kiépítését könnyítik meg a Lengyelországban fejlesztett és gyártott, Elmes Electronic termékek. 2002 nyara óta látjuk el hazai képviseletét, és sikerült az egyik legnépszerűbb magyarországi rádiós termékcsaláddá tennünk. Az Elmes gyártmányú adó-vevőkben alkalmazott, USA-ban szabadalmaztatott ugrókód jelen ismereteink szerint nem törhető fel.
EUROVIDEO 2004 őszén kezdtük meg az EuroVideo termékek forgalmazását. Ezek olyan külföldi gyártók műhelyeiből származó, gondosan összeválogatott eszközök, melyek előzetes hazai tesztelés után kapják meg a jogot a név viselésére. Törekszünk arra, hogy a zártláncú videós eszközök minden összetevője elérhető legyen EuroVideo márkanév alatt. Így a kamerák teljes spektruma, asztali videorögzítők, PC-s rőgzítőártyák, konzolok, kameraházak, szűrő, illesztő, és átalakító eszözök éppúgy kaphatók EuroVideo néven, mint objektívek és LCD monitorok.
Saját import termékeink
GEOVISION
A Taiwani gyártó a PC alapú digitális video rögzítők éllovasa. Megoldásai számítógépenként akár 16 kameráig, valós idejű rögzítésig, illetve élőképekig terjednek. Eszközei számos kiegészítő funkcióval rendelkeznek, ilyen pl. a rendszám felismerés, az ellopott tárgyak ész lelése, a bombafigyelés, stb. Innovatív fejlesztései meghatározzák a PC alapú rögzítő rendszerek jövőképét. 2002 -óta forgalmazzuk termékeit.
COMMAX
A 40 éve alapított Koreai gyár a kaputelefonok és az épület automatizálás terén mára szinte az egész világon piacvezetővé nőtte ki magát. Főbb termékei az audio, és a színes video kaputelefonok. Termékskálája a családi háztól egészen a hatalmas lakóparkokig kínál kompromisszummentes megoldásokat. Eszközeinek formavilága túllépett a funkcionalitás határain, s a jelenkor igényeihez alkalmazkodott. Ennek okán tökéletesen illeszkednek otthonainkba, sőt, még díszítik is azokat. Termékeinek forgalmazását 2008 nyarán kezdtük meg.
Bemutatóterem Rendszeresen megtartott előadásaink színtere a 60 fő befogadására képes, 3 méteres képátlójú kivetítővel felszerelt, légkondícionált bemutatótermünk. Itt kényelmes ismerhető meg egy-egy összetett berendezés minden szolgáltatása, és akár “élesben” ki is próbálható. Igény szerint, előre egyeztetett időpontban, egyedi, személyre szabott szakmai bemutató is kérhető, legalább öt érdeklődő megjelenésekor.
Internetes, telefonos, faxos megrendelés Boltunkkal egyidős megrendelési rendszerünk. Az Interneten, e-mail-ben, faxon, vagy telefonon hozzánk eljuttatott megrendeléseket, legkésőbb 2 munkanapon belül teljesítjük. Ha a kért termékek értéke meghaladja a nettó 100 ezer forintot, akkor a Budapesten kívüli kiszállítás költségét is mi vállaljuk.
Kényelmes vásárlás Tömegközlekedéssel, a 24-es, 28-as villamosok Orczy úti, a 83-as, 89-es trolibuszok Csobánc utcai, vagy a 99-es, 99 A jelzésű busz Kőris utcai megállójától 5 perces sétával közelíthető meg üzletünk, de a 3-as metró Klinikák megállójától is mindössze 8 perc alatt elérhetők vagyunk.
Autóval érkező vásárlóink számára a parkolás sem lehet akadály, mert a belső udvarban mindig akad szabad, ingyenes parkolóhely.
Boltunk négy számlázóhellyel áll vásárlóink rendelkezésére és minden évszakban kellemes légkört teremt a betérőknek. Nyáron klimatizálás segít átvészelni a kinti forróságot, télen a meghitt pultnál beszélgethetnek partnereink egy pohár forró tea mellett, és bármely évszakban szívesen meginvitálunk mindenkit egy kávéra is!